"Mi volt ez a furcsa bűvölet és eksztázis, ami elfogta itt a sikátorok közt, miért érezte úgy magát, mint aki végre hazaérkezett?" Szerb Antal: Utas és holdvilág

2011. május 14., szombat

Intézkedés

Szóval rá kellett jönnöm, hogy Olaszországban semmi sem úgy működik, mint Magyarországon. Mondjuk ezt eddig is sejtettem, meg hát rengetegen mondták is, de azért élőben megtapasztalni - hát ez nem semmi.
Szóval mindennek a kezdete, a codice fiscale (ejtsd: kódicse fiszkále) megszerzése. Ez egy adóazonosító jel, valójában egy kártya, amit mindenhol elkérnek. Ha telefont veszel, akkor is elkérik, de ha intézkedni akarsz bármilyen ügyben, akkor is.
A következő lépés, a lakcímkártya elintézése. Mivel mi lakást veszünk, ezért nekünk be kellett jelentenünk  lakóhelyet  (residenza - ejtsd: rezidenca) . Amíg nincs residenzánk, addig  nem tudjuk intézni a személyi igazolványt, és a vállalkozói engedélyt. Mondjuk akinek nincs saját lakása, annak nehezebb elintézni , de nekünk ez gyorsan ment. A falunkban a tanácsházára kellett bemennünk, bemutattuk a codice fiscalenkat, és kérték az útlevelet. A nagyfiamnak nincs, csak magyar személyije, hát ezt nem nagyon értették, úgyhogy el kellett magyaráznunk, hogy mivel uniós  ország vagyunk, ezért mi utazhatunk személyivel is, nekünk nem kell útlevél. Erre megkérdezte az ügyintéző, hogy Magyarország Európában van ? (???!!) . Ez volt az első kérdése, amikor bele kellett harapni a szám szélébe, hogy ne röhögjem el magam. A másik, amikor nem bírta megérteni, hogy miért ugyanaz a nevem, mint a férjemnek, és mi az a -né utána. Ezt mondjuk már kezdem megszokni, mert minden hivatalban el kell magyarázni. . A harmadik röhögőgörcs akkor jött rám, amikor haza kellett futnom a házassági kivonatért, mert csak úgy nem lehet azt kérem szépen bemondani, hogy házasok vagyunk. Igaz, hogy a férjem nevét viselem, és velünk volt a fiunk is, de ezek nem számítanak, kellett a papír.
A negyedik kábulatom akkor jött, amikor megkaptuk a lakcímigazolást (sima A/4 -es lapra gépelve :), de csak a férjemnek kellett aláírnia, sem nekem, sem a fiamnak nem.  El is gondolkodtam egy röpke pillanatra, hogy ajaj, hová jöttem, jól meggondoltam én ezt?
Mivel beadtuk egyúttal a vállalkozói engedélyhez szükséges kérelmet is, ezért illetékbélyeget kellett bevinnünk érte (mint ahogy megtudtam  inkább valami erkölcsi bizonyítványféleséghez, ami egy telefonálásból áll - állítólag - hogy nem vagyunk bűnözők).  Illetékbélyeget a Tabaccheriákban lehet kapni, de csak azokban, amikre ki van téve egy nagy T betű, olyasmi, mint nálunk a zsákutca tábla, csak ez fehér. Így néz ki :

Az illetékbélyeg olaszul : marca da bollo, és a miénk 14.62 euroba került, és kettő kellett belőle. Hogy miért pont annyiba, és miért nem valami kerekebb számba, arról fogalmam sincs.

Hát most ennyinél tartunk. Ha már tudok többet , folytatom :)

2 megjegyzés:

marcsi írta...

Szia!

Szívesen olvasom az írásaidat, én is nagyon kedvelem Olaszországot. Kifejezetten jó lesz, ha a nagy olasz valóságról írsz. :-)

Üdv
Marcsi

Dia írta...

Köszönöm a kedves soraidat, nagyon jól esik ♥

Blogarchívum

Népszerű bejegyzések a blogon: