Ez a mi falunk, Pietrabruna . Régóta készülök a bemutatására, csak hááát, valahogy annyira természetes ez a környezet nekem, mintha mindig is itt éltem volna.
A falu a Monte Faudo hegy lábánál fekszik, kb. 400 méter magasan. A maga 560 lakosával ( a hozzátartozó Boscomare és Torre Paponi falvak lakosságával együtt) egy nagyon barátságos, hangulatos kis település, ahol az emberek ismerik egymást, mindenki tudja, ki kinek a gyereke, és ha arról van szó, példás összefogással igyekeznek segíteni a bajba jutott szomszédoknak.
|
Jellegzetes utcakép. |
Először a szűk kis utcák, sikátorok, carrugio-k látványa bűvölt el. Az utcákon sétálva úgy érzem magam, mint aki visszakerült az időben egy 400 évvel korábbi varázslatba. Szép, ódon kövezet mindenhol, az ajtók körül virágok, még a legsötétebb sikátorokban is pompáznak a zöld növények.
Az itt lakók nagy gondot fordítanak a házaik, lakásaik szép berendezésére, a régi értékek megőrzésére, a tisztaságra.
Mikor házat kerestünk, bejártuk az egész környéket, de ennek a falunak a hangulata magával ragadott minket. Különösen nagyra értékeljük, és becsüljük, hogy a számunkra csak látásból ismert emberek folyton beszélgetnek velünk (pedig tudják rólunk, hogy alig értjük a nyelvüket) , megállítanak minket az utcán, előre dudálgatnak a a hegyről levezető úton, és még sorolhatnám tovább. Nyáron hetente többször hozták nekünk ajándékba a kertjükben termett zöldséget, gyümölcsöt, olyanokat is, amiről eleinte azt sem tudtuk, hogy mire valók :) Ja, és persze nem vártak érte cserébe semmit ...
|
Gyönyörű utcácska, nem? |
Szóval ideköltöztünk, és megpróbáljuk - a magyarságunkat megőrizve - átvenni az életstílusukat, konkrétan : szeretnénk végre mi is élvezni az életet ♥
A falu közvetlen és tágabb környezete is csodaszép. Számtalan kirándulóhely bújik a hegyekben, ahol a fűszernövények szabadon nőnek, és bárki szedhet gesztenyét, vagy gombát.
|
Látkép az ablakunkból - hegyek, völgyek, falvak és a tenger
|
Megpróbálom a következőkben bemutatni néhány fotóval ezt a varázslatos környéket.
|
Pietrabruna történelmi része |
|
Elvarázsolt kastély, elvarázsolt falu ♥ |
|
Egy kanyar itt, egy emelkedő ott... |
|
Amikor reggel beúsznak a felhők a tenger felől a völgybe ... |
A következő írásaimban megpróbálom bemutatni a saját kis 400 éves lakásunkat, és annak felújítását, hátha érdekel valakit :))
2 megjegyzés:
Gyönyörű falu, egyszer majd útba ejtjük, mert a képeid varázslatos hangulatot sugallnak.
És a bevezető idézet, mintha a szívemből szólna. Én is írogatok egy kezdetleges blogot a kinti életünkről és valami ilyesmit fogalmaztam meg én is, kicsit úgy éreztem magam, mint aki hazatért, miután megérkeztünk. Bár bizony a városi élet bizony néha nagy pofonokat is osztogat.
Ez így igaz Anita, teljesen egyetértek az utolsó mondatoddal is...
Megjegyzés küldése